Advertising

Home Repülős, Helikopteres és Űrhajós játékok Szuperhősös játékok Lányos játékok Rajzfilmes játékok Rajzfilmek

A tengeralattjárók

tengeralattjáró, uboot, atomtengeralattjáró,

A 19. század végére, sok sikertelen kísérletet követően elkészítették a katonai célokra jól használható tengeralattjárót. A századforduló környékén két fő típusa létezett, a tengeralattjáró naszád és a merülő hajó. A naszádot (Unterseeboote) elsősorban védelemre használták, a kikötők és hajók, csak rövid utak megtételére volt alkalmas. A merülő hajó (Tauchboot) nagyobb méretű volt és hosszabb utakat is képes volt megtenni. Csak a támadáshoz merült le a víz alá, a felszínen közlekedett. Ezeknek a hajóknak a maximális merülési mélysége 40 m körül mozgott és 100-300 tonnásak voltak. A meghajtásuk gőzgép volt.
1914-re alakult ki az tengeralattjáró-naszád (Uboot). Ezeket már a felszínen benzin, vagy petróleum motor hajtotta, a víz alatt pedig akkumulátor által elektromos motorok. A fegyverzetük 450 mm-es torpedó, ágyút nagyon ritkán vittek magukkal. Az első világháború idején a kereskedelmi hajózásban nagy károkat sikerült okozniuk.
1917-1939 között új torpedókat próbáltak ki, de a technikai korlátokat csak nehezen tudták áthidalni. Ez idő tájt jelent meg a hegesztési technológia, ami újabb lökést adott a tervezésnek a tengeralattjáróknál. Eltűntek a szögletes formák. Ez idő tájt sok típus jelent meg, de átütő sikert egyikkel sem sikerült elérni, ezért a szerepük egyre jobban a háttérbe szorult, csak kisegítő szerepkörben alkalmazták.
1933-ban Helmuth Walter professzor egy radikálisan új tervvel lépet elő. Egy olyan tengeralattjáró terveit készítette el, ami a felszínen 26 csomó, a víz alatt 30 csomó és 2500 tengeri mérföld megtételére alkalmas. A sebessége a hadihajókénak közel a négyszerese, a hatósugara pedig sokszorosa volt. A meghajtást egy gázturbinás motor biztosította volna és hidrogén-peroxid az üzemanyaga. Azonban a német haditengerészet nem mutatott komolyabb érdeklődést, ezért csak 1939-ben rendelték meg a kísérleti darabokat. A gyártása csak 1942-ben indult meg.
Lassan kialakultak az újabb típusok is, mint a repülőgép-hordozó, deszantszállító, partközeli és nyílt tengeri, cirkáló és a szállító. Az ívhegesztésnek köszönhetően, az 1930-as években növekedett a hajótestek szilárdsága és a teljesítménye. 1940-es években megjelentek a az ellipszis, majd a 2 ellipszoid testű tengeralattjárók. A Schnorchel-levegőcső 5-6 m mélységig megoldotta a vízalatti hajózást is.
A legjelentősebb változások a második világháborút követően zajlottak le. A méretek megnövekedtek és rengeteg új felhasználási módot találtak ki. A vízkiszorításuk elérte 3300 t-t az 1950-es évek közepére. A meghajtásuk dízel-elektromos volt és hatalmas távolságokat voltak képesek megtenni.
A következő nagy lépés a nukleáris meghajtás, ezt használják elsősorban napjainkban is. A méretek növekedése megint megindult és megjelentek az áramvonalas csepp-forma tengeralattjárók. Alapvetően háromféle nukleáris meghajtású típus létezik, amit a flották használnak.
Svédországban kifejlesztettek egy levegő független meghajtású járművet is.

hirdetés


képek